A jobboldal EU-képe az ellentmondásosnál is sokkal problémásabb. Orbán Viktor ugyanis addig egyszerűsíti az EU-ról szóló vitákat, amíg saját politikai céljaira tudja azt felhasználni. Így viszont a valódi problémákról tereli el a figyelmet, blőd szabadságharcot vizionálva.
Az egész dolog akkor kezdődött, amikor Orbán Viktor 2010-ben kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Már akkor egyértelmű volt, hogy a Fidesz csak ideig-óráig tud majd másra (az előző kormányokra, elmúlt nyolc évre) mutogatni saját hülyeségei miatt. Új ellenségkép kellett, akik miatt a kormány fantasztikus hozzáértése, teljes jó szándéka mellett sem lehet eredményeket elérni. Ez lett az Európai Unió.
A dolog ott folytatódott, hogy a Matolcsy-féle gazdaságpolitika nagyobb költségvetési hiányt akart az EU által engedélyezettnél Magyarországon. Ez egyébként – bár Matolcsyt ismerve ez némileg meglepő lehet – nem hülyeség, több baloldali közgazdász is azt állítja, hogy a túlzottan visszafogott költekezés csak mélyíti a gondokat, és nem oldja meg azokat. Az EU és Magyarország között ez volt az első komolyabb vita, amelyet számtalan követett (a médiatörvénytől a kötelességszegési eljárásokig), és még most sincs vége a konfliktusoknak.
Ezek a viták legkevesebb esetben szólnak arról, hogy mennyiben határozhatja meg Magyarország politikáját a magyar kormány, és mennyiben Brüsszel. Ez nem a brit konzervatívok által vívott szuverenitásvita, hanem egészen más. Az Orbán-kormány és az EU különböző szerveinek vitái legtöbb esetben Orbán Viktor hatalmi ambíciójáról szólnak. Arról, hogy meddig terjesztheti ki a hatalmát a Fidesz elnöke, mennyire betonozhatja be saját embereit, mennyire könnyen rúghatja ki azokat, akik nem hűségesek hozzá. Hogy lehet-e az EU-n belül egy formális demokráciaként működő banánköztársaságot üzemeltetni.
Orbán a brüsszeli kritikákat ügyesen használja fel saját politikai céljaira. Megtalálta az elvesztett ellenségképet az ellenzék helyett. Ennek ára azonban, hogy a Fidesz retorikája olyan ostoba és olyan értelmetlen lett, amilyet Torgyán Józsi bácsi óta nem láttunk a jobboldaltól. Szabadságharcot vívni olyan szabályok ellen, amelyek elfogadását magunk vállaltuk? Komolyan? Küzdeni az EU ellen, amely a Magyarországon megvalósuló beruházások 97 százalékát fizeti? Tényleg?
Ez a szabadságharc önsorsrontó és butácska, de ha elég embert sikerül meggyőzni indokoltságáról, akkor az EU-tagság támogatása drasztikusan csökkenhet – ezt egyébként egyelőre szerencsére nem látjuk. Az EU-tagságnak a térségben jelenleg nincsen alternatívája, és ezt jól tudja Orbán is. (Ironikusan megkérdezhetnénk: ha nem lenne EU-támogatás, mit lopna el Közgép tulajdonosa? A gazdasági növekedést? Azt ugyan nem.)
Érdemes tehát belátni: az egész szabadságharc hazugság, amely a Fidesz kormányzati kudarcait igyekszik leplezni. Azt, hogy már négymillió szegény él az országban. Azt, hogy az államadósság magasabb, mint valaha, pedig beleöltek ezermilliárdokat a magánnyugdíj-vagyonból. Azt, hogy 0,5 százalékos a gazdasági növekedés, hogy nem nő a foglalkoztatás, hogy egyáltalán nem sikerült a munkahelyteremtést beindítani.
A szabadságharc annak leplezése, hogy Orbán Viktor kormánya rosszul teljesít.