A magyarok, habár a legtöbb tekintetben a közép-kelet-európai régió középmezőnyébe tartoznak a különböző korrupciós érzékelési indexek szerint, egy mutatóban jelentősen alulmúlják az átlagot: tízből mindössze három magyar állampolgár (30 %) tenne közérdekű bejelentést, ha korrupciós esettel találkozna. Ugyanez a mutató Szlovákiában 50, Romániában pedig 59 százalék, az EU-átlag 71 százalék. A legtöbb magyar (41 %) azért nem tenne bejelentést, mert úgy látja, hogy annak semmilyen következménye nem lenne.
A volt NAV-os Horváth András ügye viszont azt bizonyítja: sajnos annak a 21 százaléknak van igaza, akik azért nem jelentenének, mert félnek a következményektől. Ez több mint érthető egy olyan környezetben, amelyben megtörténhet az, hogy előzetes bejelentés nélkül rendőrök kopogtatnak az ember ajtaján, és olyan dokumentumokat foglalnak le, amelyeket egy általa indított eljárásban bizonyítékként szeretett volna felhasználni. Az a mód, ahogyan a hatóságok kezelik a közérdekű bejelentést tevő Horváth Andrást, egyáltalán nem kedvez a bejelentési morál javulásának.
A NAV által első ízben rágalmazásért, majd hivatali visszaélés és jogosulatlan adatkezelés gyanúja miatt feljelentett Horváth András rendőrségi vegzálása nemcsak felháborító, hanem jogszerűtlen is: a tisztességes eljárás védelméről szóló 2009. évi CLXIII. törvény 21. paragrafusának (5) bekezdése szerint ugyanis a „bejelentővel szemben a bejelentés tartalma alapján titoksértés miatt joghátrányt nem lehet alkalmazni, kivéve, ha a bejelentés rosszhiszemű volt”. Utóbbira azonban egyelőre nincs semmilyen bizonyíték, ezért az ártatlanság vélelme alapján Horváth András bejelentésének jóhiszeműségét kellett volna feltételeznie a hatóságoknak.
A kormány korrupcióellenes retorikája ezzel végképp hitelét vesztette. Habár ezért már az infoszabadságról szóló törvény módosítása és az emiatt a korrupcióellenes munkacsoportból kilépő civil szervezetek, a trafikbotrány, illetve az állami földbérleti pályázatok elbírálásának átláthatatlansága is sokat tett, arra ez az első eset, hogy büntetőeljárást indítsanak egy közérdekű bejelentő ellen. Elképzelhető, hogy Hováth András személyes adatokkal élt vissza, ez azonban csak akkor bűncselekmény, ha ezt haszonszerzés céljából, vagy jelentős érdeksérelmet okozva tette. Bár erre jelenleg semmi nem utal, de elméletileg az is lehetséges, hogy (a cégnevekkel nem dobálózó) Horváth András konkrét cégeket szeretne lejáratni, vagy kinyilatkoztatásával politikai babérokra tör, de ez sem indokolná, hogy az általa felvetett problémák érdemi kivizsgálása nélkül, rosszhiszeműségét feltételezve meghurcolják, megfélemlítve mindazokat, akiknek valaha is megfordult a fejében, hogy eljárást kezdeményezzenek a környezetükben tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban.
Lehet, hogy idétlen dolog egy lezárt zöld dossziét lóbálva, konkrétumok megemlítése nélkül igazságtévő szerepben tetszelegni, de ettől függetlenül szinte biztosra vehető, hogy a Horváth által feltárt áfakerülési módszerek léteznek (és jelentőst kárt okoznak a magyar államnak), a vele szemben alkalmazott eljárások pedig csak arra lehetnek jók, hogy még tovább nőjön a korrupciót nem jelentők, és közöttük azok aránya, akiket a félelem tart vissza a cselekvéstő
