„A munkavállalók érdekvédelmének fejlesztését szolgáló egységes szakszervezeti konföderáció létrehozását jelentette be az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) május elsején Budapesten.”
A szakszervezet, bár a szó meglehetősen régi hangzású, nem letűnt, fölöslegessé vált intézmények. Magyarországon persze hagyományosan nem képviselnek akkora erőt, mint mondjuk a skandináv országokban, ugyanakkor a 2008-ban kirobbant gazdasági válság éppen arra ébresztheti rá a munkavállalókat, hogy még mindig megállja a helyét a régi igazság: együtt erősebbek vagyunk, mint külön-külön.
Ezt ismerte fel az Autonómok, az MSZOSZ és a SZEF, amikor – stílszerűen – május elsején egyesülési nyilatkozatot jelentettek be és írtak alá, mondván: a korábbi „szakszervezeti struktúra betöltötte történelmi szerepét, és megújulás nélkül ma már nem alkalmas a hatékony dolgozói érdekképviseletre, érdekérvényesítésre.”
A szakszervezetek működése soha nem volt független a baloldaltól. Erős szakszervezetiség is olyan országokban alakult ki, ahol a szociáldemokraták meghatározó politikai erőként voltak és vannak jelen. A szakszervezetek jelentősége, amennyiben a politika felismeri az ebben rejlő lehetőséget – és most véletlenül sem kacsintunk az együttműködésből természetesen kimaradó, évtizedek óta kizárólag saját politikai motivációit szolgáló Gaskó Istvánra – ismét megnőhet Magyarországon. A munkavállalók jogait döbbenetesen szűkre csorbító fideszes Munka Törvénykönyve, a politikai alapú megkülönböztetés, az általánossá váló, haveroknak kiszervezett állami megrendelési struktúra erősebb, hatékonyabban fellépő szakszervezetekért kiált.
Sőt: a szakszervezetek egyesülési példát kell, hogy mutasson a baloldal számára is. Ahogy a három szakszervezet összeforrását is egy kényszer hozta – mivel esélytelenek voltak külön-külön fellépni az Orbán-kormány gazdagoknak és néhány kivételezett munkaadónak kedvező, átlagos keresetűeket és szegényeket, illetve munkavállalókat sértő intézkedései ellen. A baloldal számára ugyanez a kényszer a Fidesz által elfogadott választási rendszer, amely szoros együttműködésre kényszeríti az ellenzéki pártokat, máskülönben esélyük sem lesz leváltani Orbánt és rendszerét.
A szakszervezetek már felismerték, hogy minél előbb egyesülnek, annál korábban tudnak saját feladataikra koncentrálni. Ugyanez a helyzet a baloldal pártjaival is. Minél korábban zárják le a tárgyalásokat arról, ki és hol induljon, milyen formában működjön együtt az MSZP-vel az Együtt 2014 (és esetleg a DK és a többi kispárt), annál előbb tudnak arra koncentrálni, ami valóban fontos és elengedhetetlen a kormányváltáshoz: a kormány kritikájára, a baloldal programjának megismertetésére és az alternatívaállításra.
Amíg ugyanis a média nagy része, ha egyáltalán közvetít az ellenzékről szóló híreket, nem a politikára – kidolgozott programokra és megoldásokra – koncentrál, addig a választók sem értesülnek erről. Itt az ideje annak, hogy az ellenzék minél gyorsabban lefolytassa az egyeztetéseket, és mindent megtegyen azért, hogy a kormányváltás reális lehetőséggé váljon.