Ha a Fideszt külföldről kritizálják, úgy viselkedik, mint egy hisztis hatéves – csak az a szomorú, hogy a stratégia bejön nekik. Holott aki valamennyire is járatos a diplomácia világában, tökéletesen tudja, hogy az Orbán-kormányt érő kritikák többsége nemcsak jogos, de a külföldi kormányzati szereplők sokszor még a magyarországi szakértőknél is felkészültebbek – akár beszélik a nyelvet, akár nem.
A Fidesz demokrácia-felfogását, alkotmányjogi ámokfutását, racionalitás-ellenes világképét és gazdaságpolitikáját az elmúlt időszakban rengeteg kritika érte külföldről. A Fidesz kritikákra adott válasza alapvetően a következő állításokban merül ki:
- A kritikusok gazdasági érdek motiválja, ha például egy francia kormánytag talál kivetnivalót Orbán Viktor politikájában, nyilván azért mondja ezt, mert a magyar kormány megsértette a GDF-Suez és a Sodexo érdekeit.
- A kritikusok a nemzetközi balliberális oldalhoz tartoznak, politikailag motiváltak a jobboldal ellen, ezért állításaik megalapozatlanok és elfogultak.
- A kritikusok nem ismerik a magyar viszonyokat, a magyarországi ellenzék tájékoztatja őket (szándékosan félre, természetesen), így nem látják, hogy Magyarországon demokrácia és sajtószabadság van.
Mindhárom állítás hülyeség. Az első azért, mert bár az Orbán-kormány valóban megsértette néhány multinacionális cég érdekeit, és e cégek nyilvánvalóan komoly befolyással bírnak, azért a Fideszt érintő kritikák ennél sokrétűbbek. Ha ugyanis racionálisan járnának el a kritikusok, nyilván inkább a magyar gazdasági lépéseket kritizálnák, megpróbálnának az EU-nál közbenjárni a jogsértések miatt. Meg aztán nem egy olyan kritika érkezett, amely a gazdasági érdektől független, Bulgáriától Szlovéniáig, akiknek igazán nem sérültek jelentős gazdasági érdekei Magyarországon. Másrészt pedig piacot nem érdekli, hogy Orbán Viktor demokrata-e, illetve csak annyiban, amennyiben az profitja ezért veszélybe kerül. De például a magyar sajtószabadság a Tesco és az Auchan tulajdonosának pont annyira fontos – ha épp nem érdekli a téma magánemberként –, mint Kövér Lászlónak a műköröm-ápolás.
Hogy a kritikusokat a nemzetközi balliberális oldal mozgatná, szinte viccszámba megy. Természetesen a baloldal kritikusabb Orbánnal szemben, de például Angela Merkel, José Manuel Barroso és Viviane Reding meglehetősen könnyen bizonyítható módon jobboldaliak, de mondjuk Hillary Clinton vagy Charles Gati sem Marx összes műveit bújják szabadidejükben. Az orbáni retorikában már a nyugat-európai jobboldal is baloldali, ami egészen egyszerűen a valóság elferdítése. A kritikusok gonoszságát is ezzel a módszerrel próbálják bizonyítani, azaz egyszerűen meghamisítják, amit egy kritikus mond, majd felháborodnak rajta. Mondjuk így nem nehéz.
A harmadik típusú reakció a kormány részéről, hogy az ellenfelek nincsenek tisztában a tényekkel, mert rosszindulatúak vagy rosszindulatú liberálisoktól tájékozódnak. Itt a Fidesz két eszközt alkalmaz: egyrészt képes egy négyoldalas kritikából kiválasztani azt a fél sort, ami valótlan állítást tartalmaz, és ezzel hitelteleníteni a tökéletesen megalapozott három és háromnegyed oldalt. Ez egy klasszikus kommunikációs fogás. Ugyanúgy, ahogy megpróbálják a néhány megalapozatlan kritikát előtérbe állítva és véres kardként mutogatva meggyőzni híveiket. Nem az állításokkal vitatkoznak, hanem azok egy részével, az összkép helyett a részlet részletére koncentrálnak.
Aki ráadásul ismeri a diplomácia világát, tökéletesen tudja, hogy a nagykövetségek pontosan követik a magyar politikai élet legkisebb rezdüléseit is. Akik a kormányoknak jelentenek (így működik a magyar nagykövetségi rendszer is, még mielőtt) az adott országban élnek, pontosan az a dolguk, hogy figyeljék a változásokat. És ők nemcsak egy forrásból tájékozódnak, ugyanúgy olvassák a Magyar Nemzetet és a Népszabadságot, ugyanúgy beszélnek a jobb-, mint baloldali jogászokkal és politikai elemzőkkel.
Érdemes megnézni a Fidesz-kormány egyik legkitartóbb kritikusának, az amerikai Princeton egyetem professzorának nyilatkozatát a Helsinki Bizottság előtt. Ez a szöveg bizony bárhol a világon megállja a helyét felkészültségben. Nem véletlen, hogy a kormánypárti ifjúkonzervatívok is csak azzal tudják vádolni Scheppelét, hogy szerintük ronda, és nem mernek az állításaival érdemben vitatkozni. Nem meglepő, mert nem is lehet. (Jó, azt még felhozzák, hogy nem tud magyarul, ami mondjuk tételesen nem igaz, meg ráadásul azt is állítják, hogy nem igaziak a neki szóló fenyegetések, amiről pedig, amennyiben nem törték fel Scheppele e-mail fiókját, nem sokat tudhatnak.)
Persze vannak túlzó és megalapozatlan kritikák is a Fidesszel szemben, Bartus László és Paul Lendvai tudna erről mesélni. Károsnak is tartjuk őket, hiszen segítenek a kormánynak hitelteleníteni a jogos aggályokat. Nem igaz azonban, hogy a kritikusok többsége ne komoly tárgyi tudás birtokában és értékalapon bírálná Orbán Viktor politikáját. Egyszerűen azt érzik, hogy a hétpercenként módosított Alaptörvénytől a választási törvényen át a médiatörvényig Orbán Viktor politikája veszélyezteti a magyar demokráciát. Márpedig ezek a politikusok és szakértők, az Orbán-kormány kritikusai, bár sokfélék, egyvalamiben bizonyosan egyetértenek: mindannyian elkötelezettek a demokrácia mellett. És úgy látják, Orbán nem az.