Orbán Viktor szerint 2014 a rezsiharc éve lesz, meg persze a választásoké. Utóbbinak szerinte „számos tétje van, de az emberek szempontjából a legfontosabb a rezsiharc.” Ha eltekintünk utóbbi szó blődsége mellett, akkor is felmerül a kérdés: vajon tényleg az embereknek, vagy inkább az egyre láthatóbban maffiajeleket viselő kormányzatnak fontos-e a közműszolgáltatások sorsa? Szerintünk az utóbbi.

El kell ismernünk: politikailag a „rezsicsökkentés” kiváló húzás. A rezsiköltségek – elsősorban nem az európai szinthez képest magas energiaárak, hanem a fizetések alacsony volta miatt – a leggazdagabbakon kívül mindenkit kikészítenek Magyarországon. Az ország többsége a postaláda hó elején esedékes felbontásától, a sárga csekkek tartalmától. Lényegében tehát több millió ember terheit csökkenti a Fidesz. Legalábbis látszólag, a dolog ugyanis csak ideig-óráig működik.

Ennek több oka van, még akkor is, ha nem feszegetünk olyan kérdéseket, mennyire igazságos és értelmes ugyanolyan mértékű csökkentést adni a cégvezetőnek, aki a medencéjét fűti, és az egyedülálló anyának, aki két gyerekét neveli a panelban. Az első például az, hogy a „csökkentés” nem a fenntarthatóság irányába viszi az energiahasználatot, senkinek nem érdeke például a fűtést korszerűsíteni vagy a nyílászárókat felújítani, ha a kormány tollvonással húzza le az energiaárakat. Ennél is nagyobb probléma, hogy a lakossági közműszolgáltatás jelenleg is veszteséges iparág Magyarországon. Igazából mi sem a nagy energiacégek profitját féltjük, de ezek a vállalkozások úgy működnek, hogy addig maradnak egy országban, ameddig van – legalábbis valamennyi – esélyük nyereséget termelni. A sarki pék is bezár, ha többe kerül a munkaerő meg a bérleti díj, mint amennyi kenyeret és kiflit el tud adni a boltban.

Márpedig, ha ezek a cégek kivonulnak az országból (és már ezt tervezik), akkor tőkeerős felvásárló híján az államnak kell megvásárolnia azok infrastruktúráját. Már csak azért is így van ez, mert ha tényleg nonprofittá akarják tenni a szektort, akkor másnak nem is fog érdekében állni. És ha ezt bekövetkezik, ki fogja fizetni majd a „rezsicsökkentés” és a veszteséges lakossági áram- és gázszolgáltatás költségeit? Persze, hogy az adófizetők, akik eddig is túl voltak és vannak terhelve. Mari néni, negyvenkét éves általános iskolai tanárnő fog Habony Árpád villájának fűtésszámlájába beszállni, élmény lesz nézni. 

És akkor még a rezsiblöff legszebb eleméről nem is beszéltünk. Ez ugyanis csak feltételezés, de a Fidesz-kormány eddigi ténykedését elnézve egy pillanatig sem áll távol a valóságtól, sőt, szakértők már meg is említették. Ha ugyanis a multinacionális szolgáltatók kivonulnak, az állam pedig nem tudja vagy nem akarja tovább fizetni a veszteséges szolgáltatás árát, akkor egyetlen lehetőség marad: újra privatizálja az üzletágat. Amire  kormányközeli, khm,  vállalkozók valószínűleg majd ajánlatot tesznek. Amint pedig megszerezték a monopolhelyzetben lévő szolgáltatókat, akár már újra „for profittá” is tehetik az iparágat, a nyereség a jobboldali érdekköröké lesz.

Amilyen jól hangzik tehát az, hogy rezsiharc meg rezsicsökkentés, olyannyira nincs mögötte valós pozitív tartalom. A tudatos választó nem dől be ennek, a kevésbé tudatosak figyelmét pedig fel kell hívni arra, hogy amit lát, az néhány hónapig tartó szemfényvesztés. Mondjuk 2014 április-májusáig, attól függően, mikorra írja ki Áder János a választásokat.