Minden kormányzás megítélése értelmezések csatája, ennek következtében minden kormánypárt el akarja hitetni, hogy végtelenül sikeres, miközben az ellenzék azt sulykolja, hogy tudná ő ezt jobban is csinálni. Vannak azonban egy kormányzásnak objektív mérőszámai is. Most jött egy ilyen: a mínusz 2,7 százalékos GDP-növekedés.
Próbáljuk meg egy időre függetleníteni magunkat a pártpolitikai harcoktól. Képzeljük azt, hogy nem Orbán Viktor kormányoz, hanem valaki, aki számunkra tökéletesen semleges szereplő, a nagybetűs Ügyvezető Igazgató. Hozzá nem szeretettel vagy gyűlölettel viszonyulunk, pusztán a teljesítményét nézzük. Ilyenkor nem a kommunikációs stábokat kérdezzük meg arról, mit gondolnak az ország helyzetéről, de nem is a konkurenciához fordulunk, hanem elsősorban két dologra hallgatunk: a saját zsebünkre és a számokra. Nem árulunk el nagy titkot, ha azt állítjuk, képzelt Ügyvezető Igazgatónk nem áll valami jól egyik tekintetben sem.
Ami a saját zsebet illeti, úgy gondoljuk, ezt minden olvasónk el tudja dönteni maga. Ha ön esetleg sokgyermekes és kifejezetten magas, sokszázezres jövedelemmel rendelkező állampolgár, akkor valószínűleg nem járt rosszul Orbán Viktor kormányzásával. Ezért természetesen nem önt terheli a felelősség. Azonban ha ön a társadalom azon 90 százalékába tartozik, akikre ez nem igaz, valószínűleg bitang rosszul járt az elmúlt időszakban: vagy az egykulcsos adó, vagy az általános áremelkedés, vagy valamelyik különadó, esetleg mind együtt, az ÁFA-emelés pedig biztosan hátrányosan érintette önt, nem is kicsit. Ha ön a lassan négymilliósra duzzadó szegények táborát gyarapítja, részvétünk, mert döbbenetes, amilyen körülmények között – önhibáján kívül – élni kényszerül az Orbán-kormány alatt.
Erről pedig a számok sem hazudnak. A tavalyi évben a gazdasági „növekedés” mínusz 1,7 százalék volt, az utolsó negyedévben pedig 2,7 százalékot csökkent a magyar gazdaság. Ez lenne az óriási siker, amelyről Ügyvezető Igazgatónk minden nap beszél, ez lenne a növekedés, a magyar gazdasági szabadságharc eredménye. A semminél, a szinten tartásnál is sokkal kevesebb. Igazgatónk minisztériuma az aszályra és az elhúzódó uniós válságra hivatkozik, amikor magyarázza a bizonyítványát. Nos, az aszály nincs a GDP 1 százalékát érintő tétel, az elhúzódó uniós válságról pedig kérdezzük meg a lengyeleket, akik képesek ilyen körülmények között is GDP-növekedést produkálni. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményének tehát akár a „Hazugság” címet is adhatták volna.
Amikor egy cégben egy részvényes azt látja, hogy az Ügyvezető Igazgató tevékenysége nyomán csökken a termelés, a gyarapodásból fogyás, a növekedésből zsugorodás lesz, az felveti az igazgató menesztésének a lehetőségét. Akár szimpatikus, akár nem. Mert felismeri: a játékot az ő bőrére, az ő pénzére játsszák. Itt nem számít, hogy egyébként egyetértünk-e a menedzser elveivel, szeretjük-e a focit, konzervatív, liberális vagy baloldali nézeteket vallunk-e tőle eltérően vagy hozzá hasonlóan, itt az eredmények számítanak. Az eredmények pedig a következők: 2,7 százalékos csökkenés az utolsó negyedévben, 1,7 százalékos csökkenés 2012-ben. Adios, igazgató úr!
Csakhogy Magyarország állampolgárai abban a helyzetben vannak, hogy csupán négyévente nyilváníthatnak szavazatukkal véleményét. Öröm az ürömben, hogy ennek időpontja már alig másfél év távolságra van, azaz a nehezén túl vagyunk. De amikor a döntést meghozzuk, érdemes nemcsak a szívünkre, hanem a pénztárcánkra és a számokra is hallgatni. Ez alapján pedig az igazgatónak mennie kell.
