A Fidesz választókerületi elnökei döntöttek arról, hogy ki árusíthat dohányterméket és ki nem 2013 nyarától Magyarországon. Fogták, és elvették a trafikosoktól a megélhetésüket, magyar kis- és középvállalkozóktól többnyire, majd odaadták haveroknak, sőt, néha maguknak, még a látszatra sem ügyeltek. Ez a történet a Fidesz-kormányzás tökéletes látlelete.
Nézzük, hogy nézne ki ugyanez a történet a „válságban lévő”, Orbán által például sokat szidott Nyugat-Európában! Ha például a német kancellár úgy döntene, hogy a parlament többségével elfogadtat egy olyan törvényt, amely a dohánymonopóliumot az állam kezébe adja, ezt előbb komoly társadalmi vitára kellene bocsájtania. Ha az egyeztetés közben kiderülne, hogy a törvényt egy német államtitkár régi földije és barátja írta, mert még annyi esze sem volt, hogy a word-fájlból kitörölje a nevét, akkor az államtitkárnak azonnal le kellene mondania, csak nálunk úszhat meg ilyesmit Lázár János és a Continental-tulajdonos Sánta János.
Ezt a dolgot a kormány népszerűsége is erősen megsínylené, hiszen a magánkézben lévő kereskedelmi média a hírek fontossága és nem az érintett szereplők tulajdonviszonyai alapján válogatná a híreket. Aztán a botrány elülne – egészen a német alkotmánybíróság döntéséig, amely valószínűleg a törvényt alkotmányellenesnek találná, hiszen a német AB nem kizárólag a hatalom komisszárjaiból áll, akik érdemi jogkör nélkül is maradnak a zsíros állásban, mégis jobb havi egymilliót keresni, mint nem.
De ha esetleg átmegy a német Alkotmánybíróság szűrőjén a törvény, akkor ott bukna meg, ha a kancellár saját haverjainak akarná az összes pályázatot kiosztogatni, hiszen abból az öt-hatszáz kormánypárti képviselőből abban az országban egy-kettő csak lenne, aki az ekkora tisztességtelenséget nem díjazná, és még a pályázatok manipulálása előtt kiszivárogtatná a médiának, mire készül a gonosz kancellár. Ha ennek ellenére is véghezvinné a tervét, civil összefogás szerveződne a károsultakból, a kezdeményezést felvállalnák az ellenzéki pártok, és addig ütnék a kormányt, amíg vagy visszacsinálja ezt az orbitális és átlátszó lopást, vagy megbukik.
Ennél jobban semmi nem mutatja, hogy a demokrácia és a jogállam nem csak megfoghatatlan fogalmak, amelyeket az ellenzék szeret hangoztatni. Hanem a demokrácia és a jogállam biztosítéka annak, hogy ilyesmi ne történhessen.
És mi történik ehhez képest nálunk? Nálunk Orbán kiosztja a barátainak a trafikokat, és korábbi boltosok szomorúak, hogy elvesztik megélhetésüket. Ezrek jutnak a munkanélküliség sorsára, fideszes polgármesterek, rokonok és strómanok pedig boldogan learatják a munkájuk gyümölcsét. Vígan él Rogán titkárának testvére, a polgármesterek felesége-barátja, mindenki, aki hajlandó betagozódni a maffiaállamba, bocsánat, az Orbán-rendszerbe. Itt szó szerint az történt, hogy Orbán elvette sokak munkáját és odaadta keveseknek. A Fidesz elveszi az országot sokaktól és odaadja keveseknek.
Ez a helyzet nem fog magától megváltozni. Ha a média jelentős része a Fidesz kezében van, a hírekről csak az érintettek és a kevés ellenzéki véleménynek is teret engedő médiumot olvasók értesülhetnek majd az ehhez hasonló bűncselekményekről. Ha igaz ugyanis az értesülés, miszerint a Fidesz választókerületi elnökei dönthettek a pályázatokról, azt bűncselekménynek hívják. Kicsit durvább tételben ráadásul, mintha a politikusok pénztárcákat kezdenének lopkodni. Ez ellen közösen kell fellépnünk, ellenzéki pártoknak és politikusoknak, károsultaknak, civileknek, és mindenkinek, aki nem szeretné, hogy a következő, amire a Fidesz ráteszi a kezét, ne az ő üzlete, nyugdíja, boltja, munkája és megélhetése legyen.
