Matolcsy frissen bejelentett megszorító csomagja nem millióknak, csak százezreknek fog fájni, nekik viszont nagyon.
A 22 ezer közszolgálati munkahely megszüntetése, a tanári béremelés elmaradása és a segélyplafon bevezetése azokat sújtja, akiket a kormány korábbi intézkedései is. És persze lehet, hogy ez sem lesz elég: így aztán megtörténhet, hogy az áldozat még fölöslegesnek is bizonyul. Mint az eddigiek.
Hónapok óta mondja, sőt, ordítja az egész közgazdász szakma, hogy 500-600 milliárd forintos lyuk tátong a költségvetésben. A kormány az utolsó pillanatban kapcsolt, hogy megint elmaradt a tündérmese, gyorsan összeállított egy újabb megszorító csomagot, szám szerint a százhuszonkettediket, Matolcsy előadta, mi meg viseljük a következményét. A csomag olyan, mint az eddigiek: kapkodva összeállított, bizonytalanul kivitelezhető, bár talán némi igyekezet most felfedezhető abban, hogy ne széles rétegek járjanak rosszabbul vele. Így azonban kevesen vesztenek nagyon sokat: az eddig is gusztustalanul lenézett segélyezettek, a tanárok, akiknek elmarad a fizetésemelésük, holott az nagyon is időszerű lenne, illetve az a 22 ezer közszolga, akit elbocsájtanak minden esély nélkül arra, hogy a piacon érdemi munkát találjon magának.
Ez pedig bizony nem más, mint a hozzá nem értés ára. Igenis össze lehetett volna rakni egy olyan költségvetést, ami nem annyira súlyosan növekedésellenes, hogy újabb 500-600 milliárdos – ez azért nem tíz forint – kiigazításra legyen szükség. Igenis kisebb károkat okozott volna a kormány, ha korábban felismeri, amit az egész szakma egy emberként mondott, hogy a lyuk létezik, a probléma valós. És akkor már arról ne is beszéljünk, hogy mennyire könnyen elkerülhető lett volna az egész probléma, ha a kormány mondjuk már egy éve megkötötte volna a megállapodást az IMF-fel ahelyett, hogy nem létező szabadságharcot folytatna ellenük. Ne legyenek kétségeink: akik ezzel a csomaggal rosszul járnak, azok nem Orbán és Matolcsy dilettantizmusának áldozatai.
Arról van szó ugyanis, hogy amit Orbán és Matolcsy oltári szabadságharcnak érzékelnek, az valóban nem már, mint a kormányzás szélmalomharca. Ül másodikos tudással gyerek a negyedikes matekfeladat fölött, és nem tudja megoldani, mert nincs meg hozzá a kellő tudása, nem készült fel, nem csinált házifeladatot, ráadásul tolla sincsen, mert eladta a Simicska nevű nagyfiúnak a hetedik bé osztályból. Ezért újra és újra nekiveselkedik a problémának, és mindig fennakad rajta. Csak míg a másodikos gyerek csupán magával szúr ki, ha megbukik matekból, Orbánék egy egész országgal. Különösen pedig a rászorulókkal – azt ugyanis 2010-től kezdve megszokhattuk, hogy ha valamit „fent” elrontanak, mindig „lent” járnak a legrosszabbul.
Nem ez az első megszorítás 2010 óta, de tartunk tőle, hogy nem is ez az utolsó. Abban ugyanis már most egyetértenek az elemzők, hogy mindez nem lehet elég: a pénztárgépekbe szerelt mikrochip és az adóbevételek hatékonyságnövelése korántsem biztos, hogy hozza azt az összeget, amelyet Matolcsy György elvárna. Ekkor pedig újabb megszorító csomagra lesz szükség. Ne legyenek kétségeink: ez így fog menni addig, amíg valamiféle elképesztő világgazdasági növekedés fel nem húzza Magyarország gazdaságát is (erre jelenleg viszonylag kevés az esély), vagy amíg tökéletesen dilettáns alakok helyett a közgazdasági alapfogalmakban jártas figurák nem veszik kezükbe az országot (erre az elkövetkező két évben még kevesebb az esély). Úgyhogy nem jók a kilátásaink.
