Forradalmat, kisebb csodát, új rendszerváltást hirdetett a Fidesz-KDNP 2010-es győzelme után a gazdaságban. Nehéz helyzetben vették át a kormányzást, de az azóta lezajlott események nemcsak a túlzott optimizmust nem igazolják, de egyenesen gazdasági katasztrófáról tanúskodnak.
2010-ben a Fidesz-KDNP a kétharmados győzelmet követően nehéz helyzetben találta magát. Csaknem 11,5%-os munkanélküliség, Európa egyik legalacsonyabb foglalkoztatása, nyolcvan százalék feletti államadósság és alacsony GDP-növekedés volt jellemző a válság utáni időszakra. Ennek ellenére az új jobboldali kormány vezetője, Orbán Viktor „kisebbfajta csodát" ígért Magyarország állampolgárainak. A csodából előbb csalódás, utána gazdasági szabadságharc, majd tragikus vereség lett: az eredmények hiányánál csak az fáj jobban, hogy a Fidesz az ország gyakorlatilag minden tartalékát felélte. Ugyanott vagyunk, ahol 2010-ben, csak kevesebb eszközzel és lehetőséggel – és minden korábbinál alacsonyabb hitelességgel.
Gyakorlatilag nincsen olyan gazdasági mutató, ami a kormányváltás óta eltelt több mint két évben javult volna, holott nehezen felejtünk: volt itt szó 14. havi nyugdíjról, aztán arról, hogy lesz tíz év alatt egymillió (négy év alatt négyszázezer, satöbbi) munkahely, hogy nincs szükség megszorításokra, hogy csak a kormányváltás miatt egyensúlyi állapotba kerül a költségvetés. Az eredmény: a munkanélküliség ismét 11,5%-os, a foglalkoztatás csak az éhbérért foglalkoztatott közmunkások miatt nőtt valamelyest, és természetesen nem stabilizálódott a kormányváltástól a költségevetés. Emellett pedig 28 új közterhet vezetett be a kormány: ha ez nem megszorítás, akkor a spanyolcsizma sem az.
Ennél is aggasztóbb, hogy az Orbán-kormány lényegében felélte Magyarország összes fellelhető tartalékát, szerencsére a jegybanki alaptartalékon kívül, amelyre szintén megpróbálta rátenni a kezét. A magánnyugdíj-pénztárak államosítása lényegében 3000 milliárd forintos veszteséget okozott a nyugdíjrendszernek – így közvetve nekünk, a lakosságnak – minden érdemi haszon nélkül. Az adórendszerünk bonyolultabb és komolyabb terheket rak a cégekre és a lakosságra egyaránt, mint bármikor korábban, ráadásul az igazságosság írmagja is kiveszett belőle: a jövedelmek a szegények és az átlagos keresetűek esetében jelentősen csökkentek, még a felső rétegekben nagymértékben nőttek, közel 500 milliárdos évi kiesést okozva a költségvetésnek.
Az egykulcsos adó, az unortodox gazdaságpolitika, a gazdasági szabadságharc semmiféle eredménnyel nem rendelkezik, amelynek legjobb bizonyítéka, hogy a kormány kénytelen volt ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) fordulni „készenléti" hitel-megállapodásért. Ez tömören fogalmazva minden, amit a Fidesz az elmúlt években megpróbált elkerülni, de mégsem jött össze. Márpedig a kudarc oka nem a gonosz Európai Unió vagy a spekulánsok összeesküvése Magyarország ellen, hanem az, hogy a kormány rossz célokat próbált elérni rossz eszközökkel, amit két szóban akár Matolcsy Györgynek is nevezhetünk. A fő kérdés nem is az elmúlt két év megítélése, az ugyanis kormányszóvivőkön és kormánypárti elemzőkön kívül mindenki számára evidens, hanem az, mit várhatunk a következő alig két évtől?
Egyelőre úgy látjuk, semmi jót, változás ugyanis nem látszik a Fidesz gazdaságpolitikájában. Ha komoly a Fidesz szándéka az IMF-fel való megállapodásra, akkor a nemzetközi szervezetek kiharcolhatnak számunkra egy-két olyan szükséges változtatást – elsősorban az alacsonyabbak jövedelmét terhelő adók csökkentésére gondolunk –, amelyeket a Fidesz magától biztosan nem lépne meg. De ennek is komoly ára lehet, ugyanis a nemzetközi szervezetek elsősorban felelős gazdálkodást várnak tőlünk, aminek árát az elmúlt két év értelmetlen gazdaságpolitikai döntései miatt ismét csak mi fizethetjük meg.
