HTML doboz

baloldali-logo-v2.png

Negyedszázadnyi Fidesz

2013.03.29. 16:09

Ha Orbán Viktornak 25 évvel ezelőtt azt mondják, hogy a Fidesz kétharmados kormánypártként lényegében titokban fogja ünnepelni negyedszázados születésnapját, valószínűleg kinevette volna a jóslat szerzőjét. A Fidesz 25 éve elsősorban nem azt mutatja meg, milyen magasra repülhet – és egyszerre milyen mélyre süllyedhet – egy ember vagy párt a hatalomban, hanem azt, hogy mit okoz a kontroll hiánya párton belül (majd később) azon kívül is.

bayerorban.jpgOrbán Viktor és Bayer Zsolt a Fidesz egy korábbi születésnapi ünnepségén. Forrás: magyarhirlap.hu

A magyar politikai élet egyik legelfeledettebb közhelye, hogy a Fidesz 25 évvel ezelőtt liberális pártként indult, kifejezetten szabadelvű programmal, amelyben nemcsak az emberi jogok, az alkotmányos demokrácia vagy a fékek és ellensúlyok tisztelete tartozott, de például olyan intézkedések is, mint a tandíj bevezetése. A Fidesz 2008-ban népszavazást indított a tandíj ellen (hogy utána triplájára emelve a tanulók nagy része számára bevezesse azt), szisztematikusan és kizárólag a hatalomtechnika szempontjai szerint bontja le a fékek és ellensúlyok, tehát az alkotmányos demokrácia intézményrendszerét.

Hogyan játszódhatott le ez a folyamat? Szerintünk a fő momentum a kontroll hiányának elvesztése volt. Nem tartozunk azok közé, akik szerint a párton belüli demokrácia megléte automatikusan sikeresebb pártépítéshez vagy jobb kormányzáshoz vezet, azonban annak teljes hiánya – ahogyan legkiválóbban éppen a Fidesz példája mutatja – szükségképpen a vezető hibáinak helyrehozhatatlanságát eredményezik. Márpedig a Fidesz saját képére formálja ezt az országot. És ha nem gondoljuk azt, hogy Orbán Viktor tévedhetetlen lenne (szerintünk senki nem az), akkor axiómaként lehet elfogadni, hogy nincs, aki korrigálja a miniszterelnök tévedéseit. Ez pedig súlyos baj.

Érdemes egy pillantást vetni arra, kik távoztak ideiglenesen, de többnyire véglegesen a Fideszből vagy annak közeléből. Sorvezetőként elárulhatjuk: csupa olyan emberről van szó, akinek markáns, Orbán Viktortól eltérő véleménye volt egy vagy több kérdésben. Először azok, akik a Fidesz eredeti, liberális elveihez akarták tartani magukat, például Ungár Klára vagy Fodor Gábor, hogy csak a híresebbeket említsük. Aztán a Fidesz által megválasztott köztársasági elnökből a Fidesz kérlelhetetlen ellensége lett Sólyom László, pusztán azért, mert ő – korábbi jelölő pártjával ellentétben – tiszteli az alkotmányos demokráciát és a jogállamot.

Parkolópályára kerültek a korábban jobboldalinak tartott közgazdászok, Mellár Tamástól Chikán Attilán át Bod Péter Ákosig. Maradt Matolcsy, akit hadd ne minősítsünk, sajnos megteszi ezt a piac. És újabban még Orbán Viktor korábbi kancelláriaminisztere, Stumpf István is árulónak minősül korábbi pártjában, mert nem ért egyet mindennel automatikusan, amit egykori főnöke mond vagy kér. Holott az ilyen embert nem árulónak hívják, hanem függetlennek, ami a Nemzeti Együttműködés Rendszere előtt nem számított szitokszónak. Sőt.

A helyzet az, hogy már ebből a névsorból is egészen pofás konzervatív pártot lehetne alapítani, de baloldali blogként hadd ne teremtsük már meg saját ideológiai ellenfeleinket. És akkor még nem számoltuk a Költségvetési Tanács korábbi tagjait, a Fideszre okkal dühös tanárokat, egyetemistákat, diákokat, közmunkásokat, értelmiségieket, a vállalkozókat, akiknek nem tetszik a Simicska-gazdaság és még néhány tucat társadalmi csoportot. Mindenkit, akinek különvéleménye van.

Azt látjuk, hogy ide vezet a kontrollnélküliség. A hatalomban – vagy a hatalom közelében – töltött túl sok idő érdemi viták nélkül az önmagunk megfellebbezhetetlenségébe vetett hitet alakítja ki, az pedig hatalomra kerülés esetén annak érzetét, hogy minden, amit csinálunk, rendben van. Holott nincs rendben: ezt mutatja a 4 millió szegény, a GDP-csökkenés, a félmillió kivándorolt fiatal és ki tudja még, mennyi kőkemény társadalmi tény. Voltak már rossz kormányok Magyarországon, de olyanok, amelyben minden korrekciós mechanizmus lehetősége nullára csökkent, még sosem. Innentől kezdve Orbán Viktor és a legszűkebb Fidesz-pártelit akaratán múlik, mi lesz az országgal. Ha akarja, kiléptethet minket az EU-ból vagy beszüntetheti a választások intézményét. Persze ezt nem fogja megtenni (hiszen az EU-tól pénz jön, ennek egyik feltétele pedig a választások intézményének megmaradása), de elméletben nem sok minden akadályozza meg.

Az egykori államhatalommal szemben fellázadó Fideszből így lett egy új, jobboldali államhatalom. Olyan, amelyik huszonéves gyerekeket visz el az ágyukból, hogy megakadályozza a másnapi tüntetést.  Mondhatnánk, hogy boldog születésnapot, de egyrészt ennél sokkal jobban haragszunk, másrészt egy, a székházban és titokban ünnepelt születésnap semmiképp nem lesz boldog.

Bizony, pontosan ilyen a félelmetes földesúr magánya is, akiknek mindene megvan, de senki nem szereti. Persze el ne kezdjük sajnálni őket. Arra ráérünk majd a leváltásuk után is.

76 komment · 3 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://balrol.blog.hu/api/trackback/id/tr735182361

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ti vagytok ma azok, akik ellen 89-ben harcoltatok 2013.04.01. 07:52:44

Képek a Lendvay utcai tüntetésről, ami Gyorskocsi utcánál ért véget. "Ez van olyan, mint 89-90-ben volt, tán még jobb is" - mondta mellettem egy negyvenes apa a fiának. Hát igen, a nosztalgia :-) És valóban: ez az 1-2 ezres tömeg inkább emlékeztetett ...

Trackback: Anyának lenni jó 2013.03.29. 21:10:18

Tegnap belefutottam a közeli boltnál a rezsicsökkentést támogató aláírásgyűjtésbe. Jó is, hogy elkezdődött a direkt kampány, hiányzott már a populizmus a magyar politikából (merthogy alkotmányossági szintre emelkedett, az meg kit érdekel)... A recsőne...

Trackback: Polgári szemmel 2014 reménytelen 2013.03.29. 18:27:20

Hogy elég volt Orbánból és a Fideszből, az nem kérdés. A kérdés az, hogy 2014-ben lesz-e alternatíva.  Most nincs. Igazuk lett azoknak, akik 2010-ben azt mondták, hogy jó lesz a Fidesz-kétharmad, végre megmutathatják mit tudnak, nem lehet többé m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regress 2013.03.29. 17:57:42

nagyon félhet a viktor,ha titokban előrehozták.

Sir Galahad 2013.03.29. 18:00:36

A Fidesz konzervatív fordulata szerintem inkább azzal magyarázható, hogy menet közben kiderült: a liberális értékrendnek Magyarországon egyre szerényebb a támogatottsága, ráadásul a konzervatív oldalon nagy űrt hagyott az MDF összeomlása. Ugyanez igaz a párt tekintélyelvű átalakítására is. Egyébként ahogyan a Fidesz a születésnapját megünnepelte, az a saját szempontjukból a lehető legokosabb döntés volt. Hogy nézett volna ki az az ünnepség, amire behallatszik az ellentüntetők demonstrációja? És még valami. Több helyen felhívtam a figyelmet arra, hogy ha egy tüntetésnek nincs vezetője (lásd: bázisdemokrácia), annak egyenes következménye, hogy probléma esetén a mezei demonstrálókat veszi elő a rendőrség. A cél nyilván ez is volt, mert pr-szempontból hasznos lehet azt mantrázni, hogy gyerekeket vegzálnak a rendőrök... de azért a szervezők szándékán érdemes átlátni.

Lencsés István _ 2013.03.29. 18:16:56

@Sir Galahad: "...pr-szempontból hasznos lehet azt mantrázni, hogy gyerekeket vegzálnak a rendőrök..."

Lehet mantrázni, mivel ez történt.
A fidesz úgy ünnepelte 25. szülinapját, hogy mai fiatal demokratákat rabosíttatott politikai megrendelésre a "rendőrséggel".

Fejesrob 2013.03.29. 18:17:05

Ezt a probléma felvetést liberális oldalról sohasem értettem.

Ők semmiképp nem tudták volna betölteni az űrt, azaz nem vesztettek, nem nyertek semmit. Az MSZP-vel való szövetségük pedig ki is nyírta őket és ezen az sem segített, hogy a képükre formálták az MSZP-t, mert ezzel az MSZP-t is kinyírták.

Az, hogy hogy az SZDSZ-es azt gondolja, morálisan még mindig jobb a volt kommunista párttal szövetséget kötni, mint beállni függetlenként középre és felvállalni egy nemzeti jobboldali politikát még nem jelenti azt, hogy morálisan az SZDSZ-esnek van igaza.
Nem is jelenti azt, a szavazók szerint sem.

Ez a szülinap pedig pech, de ki lehetett volna találni, hogy a 3 napos ünnep miatt péntekre teszik.

Ha már ilyen faszkalapok voltak egyesek, hogy a húsvét hétvégéje első napjára tesznek egy tüntetést.

unionista (törölt) 2013.03.29. 18:21:03

@Fejesrob:
az a kérdés, hogy ki nyírja ki az országot. az elkövetkező 20-25 évre az lesz a nemzetvesztő. őket fogják leköpni a fiatalok. illetve már ma is leköpik. ez a nagy büdös helyzet.

L2007 2013.03.29. 18:27:47

"Nem tartozunk azok közé, akik szerint a párton belüli demokrácia megléte automatikusan sikeresebb pártépítéshez vagy jobb kormányzáshoz vezet, azonban annak teljes hiánya – ahogyan legkiválóbban éppen a Fidesz példája mutatja – szükségképpen a vezető hibáinak helyrehozhatatlanságát eredményezik."

Mi sem mutatja jobban a fideszen belüli diktatórikus állapotokat, mint az, hogy az évente kötelező kongresszusát sem tartotta meg 2012-ben. (Pedig ők hozták ezt a szabályt.)
A Szovjetúnió Kommunista Pártja, vagy az MSZMP is megtartotta, kirakat-jelleggel ugyan, de azért mégis adtak a látszatra.
De a fidesz-tagok körében még fel sem merült az ötlet, hogy elmondják a véleményüket a vezetésnek. Tudták, hogy úgyis mindegy, a Viktor dönt mindenről.

Sir Galahad 2013.03.29. 18:33:44

@Lencsés István _: Tényleg, mert ügyes volt a provokáció, a rendőrség meg nem tehetett mást, ha tartani akarta magát a jogszabályokhoz. Na és?

Kis ember 2013.03.29. 18:44:40

@Sir Galahad:
A rendőrségnek módjában állt volna kiküldeni egy idézést, a srácok bemennek 10-16 óra közt a kapitányságra és annyi. Ellenem is volt egy (hamis) vád egyszer, hogy garázda voltam, kiküldték a papírt, bementem, felvették a jegyzőkönyvet, ejtették a vádat, annyi.
Megspórolták a rendőrök a kiszállási költségeket.
Szóval lehet ezt ízlésesen.

torró 2013.03.29. 18:46:03

@L2007:
Na és mire mentek azok a pártok akiknél nem volt úgymond"diktatórikus vezetés"? Azt hiszem van itt rengeteg félreértés.ebben diktatúra ügyben. Én nem is megyek ebbe bele mert mindenki egy valamilyen demokratikus álomban ringatózik, ami szintén félreértés, mert a demokrácia is egy diktatúra. Ugyanis a kormányzat, ami eleve elnyomó szervezet, aki nem hiszi :wikipédéia!
A posztolónak meg írnám, hogy talán aludt idáig, mert ez a 4 négymillió szegény meg egyéb, mint GDP csökkenés, nem ebben a három évben jött létre barátom, hanem évtizedek tartós szabadrablás hatására.Amit tisztelt politikusaink és nagyrabecsült haverjai hoztak létre. Ennyi. Amúgy ha nem olvastad volna szeretném ezt az interjút a figyelmedbe ajánlani, aki már olvasta annak nem. Tessék!:
www.polgarportal.hu/kuzdo-ter/magyarorszag/1556-orban-a-modern-korba-tart.
Nem Magyar keletkezésű, Svájc-i riport.egy Német alkotmány bíróval!

L2007 2013.03.29. 18:57:35

@torró:
Mindegy, hogy mire ment a többi párt. Csak felhívtam a figyelmet egy árulkodó jelre. Akár még lehetne is a diktatúra a legjobb rendszer, a kommentem nem erről szólt.
A lényeg, hogy a pártvezetésben sem merült fel, hogy úgy tegyenek, mintha érdekelné őket a tagság véleménye.

DezInf 2013.03.29. 19:07:05

@torró:

Belinkeled a CÖF honlapját,oszt még nem is müxik.
Javíthatnál a sablonodon,látom nem először hivatkozol erre a szennyoldalra:)

"The requested URL /kuzdo-ter/magyarorszag/1556-orban-a-modern-korba-tart. was not found on this server "

Ezért is lesz békamenet? :))))

hazug fidesznyik (törölt) 2013.03.29. 19:15:52

@Fejesrob: "Ezt a probléma felvetést liberális oldalról sohasem értettem."

Hát igen, tovább kellene fejlődnöd, hogy megérthesd a folyamatokat. Mindenki fideszesnek születik, de van a ki tovább tanul...

Kis ember 2013.03.29. 19:19:42

@torró:
"Svájc-i" és "Német" (melléknévként).
Hova jártál iskolába? Észrevettem már, hogy a magukat "igaz magyarnak" tartók nem tudnak helyesen írni - és nem az elütésekről beszélek...

kifordított nagyanyó 2013.03.29. 19:25:40

Ez tényleg röhely és szánalom,hogy csak így mernek ünnepelni.

ob.szerver 2013.03.29. 19:40:55

@Sir Galahad:

"A Fidesz konzervatív fordulata szerintem inkább azzal magyarázható, hogy menet közben kiderült: a liberális értékrendnek Magyarországon egyre szerényebb a támogatottsága, ráadásul a konzervatív oldalon nagy űrt hagyott az MDF összeomlása."

Tehát ha van egy párt, amely szerencsés esetben rendelkezik valamiféle világnézettel, általa preferált és képviselni kívánt társadalmi rétegekkel, ha éppen meglát egy űrt a politikai palettán, vagy úgy érzékeli, hogy az addig hirdetett értékrendjének nincs elegendő támogatottsága, akkor sutba dob minden addigit, szerelést vált, és betüremkedik oda.

Ez persze korrekt leírása a fidesznek, de ebben nem látsz semmi kivetnivalót? A problémák - legalábbis a külső szemlélő számára érzékelhetően - akkor kezdődtek velük, és ki tudja, mikor végződnek.

makacs szennyeződés 2013.03.29. 19:41:30

@torró: "Na és mire mentek azok a pártok akiknél nem volt úgymond"diktatórikus vezetés"?"

@Sir Galahad: "Tényleg, mert ügyes volt a provokáció, a rendőrség meg nem tehetett mást, ha tartani akarta magát a jogszabályokhoz. Na és?"

de ismerősek ezek a dumák a szocializmusból!
mire ment a hanyatló nyugat a nagy demokráciájával?
azok a szerencsétlen demokrata pártok, ejj.

és hát mit csináljon szegény állampárti "rendőrség", ha egyszer provokálják őt az ellenforradalmárok, minthogy bevisz gyerekeket, hogy a párt első titkára és az elvtársak nyugodtan ünnepelhessenek? hát mit tudna mást csinálni?

kész is van az új kádár-rendszer, és ti, az új munkásőrök büszkén vállaljátok ezt a szégyent.
Európa szégyene vagytok, újkomcsik.
szánalom.

zsg? 2013.03.29. 19:42:30

"Az egykori államhatalommal szemben fellázadó Fideszből így lett egy új, jobboldali államhatalom"

Nem értem, miért vesszi át mindenki a fidesz hazug önmeghatározását (a blogger is), a jobboldali jelzőt. Amit ma a fidesz csinál, az populista szocializmus, semmi köze a jobboldali, konzervatív gondolkodáshoz.

2013.03.29. 19:50:45

Gratulálok a FIDESZ-nek! Nem a jubileumhoz, hanem ahhoz, hogy a magyarok közakaratának megfelelően mindent megtesz, hogy kiszorítsa a közéletből a liberálisokat.

Csak így tovább!

sárkányfő 2013.03.29. 19:53:27

@makacs szennyeződés:
Nem Európa szégyenei a fideszkomcsik. Ők a magyarok szégyenei. A mi szégyenünk.

J.László 2013.03.29. 20:02:02

A politika egyik legelfeledettebb közhelye, hogy az MSZMP-t 1992-ben tisztára mosó, majd valamennyi MSZP kormányba belépő SZDSZ 1989-ben a legvéresebb szájú antikommunista pártnak tüntette fel magát.

Amikor Csurka István 1990-ben a két választási forduló között papírra vetette az apák és fiaikról szóló cikkében a vértől csöpögő antikommunisták sumákolásait, természetesen helyből le lett nácizva.

tlvajferi 2013.03.29. 20:02:56

nem értem mi a rinyálás a fidesz liberális indulása miatt, most is rendkívül liberális elveket vallanak, szinte olyan gátlástalanok, mint elődjeik a szocik, szadeszesek, pizzafutárok, biciklis városfelforgatók és évenet 1x rendszeresen tüntető, közben állami sápot lenyúló kis és nagybuzik :-)
a szocik is lenyúlták bárki pénzét, mi az hogy, nagyon is
a szadeszesek is szíbesen magánosították fél budapest ingatlanjait és cégeit, mi az hogy nagyon is
a fideszesek is szépen, liberális módon, osztogatnak és fosztogatnak, csak ezt most politikai pragmatizmusnak hívják

Lord Snow 2013.03.29. 20:04:15

@zsg?: Pontosan. A vezér maga is megmondta: neki nem volt baja a szocialista rendszerrel, neki az volt a baja, hogy nem ő a szocialista állampárt első titkára.

Így aztán jobboldalinak hazudva magukat szépen restaurálták a rendszert. Most már ő a legfőbb elvtárs. Aki meg nem elvtárs, az csakis szemét libsi lehet, illetve tudjukki, és a többi ismert, ócska duma. Ellenség.

3 év alatt a fidesz végrehajtott egy rendszerváltást, amire senki nem kérte, és senki nem hatalmazta fel.

Kis ember 2013.03.29. 20:16:16

@J.László:
Csurkát azért nácizták leginkább, mert még 1989 előtt részegen fetrengve mindig szidta a zsidókat. Aztán ment fel bocsánatot kérni Aczél elvtárshoz.
@Lindalinda:
A Fidesz a saját meghatározása szerint ragaszkodik a kezdeti értékeihez.
Orbán 1989–1990-ben a Soros Alapítvány ösztöndíjával Oxfordban tanult. 1990-től országgyűlési képviselő. 1992-ben a Liberális Internacionálé alelnökévé, 1993-ban a szervezet végrehajtó bizottságának tagjává választották. 1993 májusáig a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője volt.

Orbán 1992-ig liberális elveket vallott, a pártja is ebben az időben szorosan együttműködött az SZDSZ-szel.

Szóval akkor hogy is van ez?

Fejesrob 2013.03.29. 20:17:41

Itt diktátorozzák a fideszt, aztán kinyalja a székházába betörő libsik seggét.

2008-ban a Jobbik bemegy az SZDSZ székházba, a rendőrség eleve azzal indít, hogy bebasz egy kézigránátot, miközben a demokraták üvöltik, hogy fidesznácik.

Persze nem szabad ezeket megverni. A gatyájukat kell róluk büntetni, ezek a libsik már elvesztett 1 Ft-tól is hetekig rosszul alszanak:)))

regress 2013.03.29. 20:23:10

@Fejesrob: kézigránát?hány halott?

DezInf 2013.03.29. 20:25:00

@Fejesrob:

Nem párttaggyűlésen vagy elvtárs!
Itt azért kicsit finomabban kellene fogalmaznod,még kilóg a lóláb:)))))

Kalmár 2013.03.29. 20:25:47

Látom nagy az egyetértés :))

Azért én csendesen örülök, hogy a Fidesz él és virul.
Remélem 2014-ben újra kormányon marad.

Jó rettegést és sok locsolót húsvétkor!

:)

Apropó
Annyir egyszerű a képlete a liberális vs. konzervetív Fidesznek.
A liberalizmus a diktatúrákban szükséges és hasznos erőt fejt ki. A láncokat csörgeti, marja, korrodálja.
A tiltott dolgokat kimondja, figyelmet kelt és irányít.

Most amikor teljes a demokrácia(igen) csak a társadalom alapjait marja szét.
A családot, vallást, barátságot, szerelmet.
Mindent szétver és a farkasok társadalmát, anarchiát hoz.
Az egyén érvényesülése minden felett.
Jól átesik a lovon, aki még most is liberális.
A szabadelvűség és szabadságvágy, szabadossággá és gátlástalansággá válik.

Természetes, hogy a Fidesz változik.
Más kérédsekre más válaszokat kell adni.

kvadrillio 2013.03.29. 20:31:42

Viktor !

TÉGED MEGBASZ A KURVAISTEN !!!!!

BETILTOTTAD A JÁTÉKGÉPEKET, HOGY FELFUTTASD VAJNA ÉS HAVERJAID KASZINÓINAK BEVÉTELÉT, MIKÖZBEN ILLEN EMBERKÉK MEG MEGHALNAK MIATTAD !

SOK VAN MŰÁR A ROVÁSODON !
LE FOGNAK VADÁSZNI ELŐBB-UTÓBB HIDD EL !!!!!

ÉS MEGÉRDEMLED !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

DARTH HAJDU 2013.03.29. 20:31:49

@Kalmár: "Most amikor teljes a demokrácia"

Hát persze, most teljes a demokrácia, az egypártrendszerben. Örülj.

:D

L2007 2013.03.29. 20:32:02

@Kalmár:
"Természetes, hogy a Fidesz változik."

Én is változom.
De mégsem árulózom le azokat, akik nem velem együtt változnak.

Húsleves 2013.03.29. 20:32:41

"Az egykori államhatalommal szemben fellázadó Fideszből"

Már amennyiben lázadásnak lehet nevezni párttitkárok elkényeztetett köcsög gyerekeit, akik néhány órán belül kint voltak és a rendőrök képébe röhögtek, ha bevitték őket a rendőrségre. Felesleges olyan bonyolult magyarázatot keresni, hogy "hogyan váltak a lázadó fiatalok azzá amik", van sokkal egyszerűbb, logikusabb magyarázat: mindig is azok voltak.
A kommunisták mesterségesen létrehozott álellenzéke voltak, hogy már a kezdet kezdetén kiszorítsák a valódi, alulról szerveződő ellenzéket, hogy tetves kommunista apucikáikkal együtt szabadon átmenthessék a hatalmukat és a vagyonukat. Ezt a feladatot mindig tökéletesen el is látták. Mielőtt Antall József végrahajtotta élete egyetlen szimpatikus tettét - magyarán: megdöglött - olyan szinten lenullázta a jobboldalt, hogy kellett a helyére valaki, aki képes megakadályozni, hogy valódi, alulról szerveződő jobboldal jöhessen létre. Ezt a rájuk jellemző pofátlan cinizmussal egy vállrándítással megoldották úgy, hogy az álliberális köcsög focistagyerekből álkonzervatív lett.
Ezt támasztja alá minden: az ügynöklisták, a belengetett elszámoltatások teljes hiánya, a nyolcvan évre titkosított ügyek tömkelege, a komcsiktól hemzsegő FIDESZ. Csak fel kellene végre ébredni. Se liberalizmushoz, se konzervativizmushoz ezeknek az elvtelen tetveknek soha nem volt köze, ott keresték a helyüket akkor is, most is, ahol a legesélyebbnek látták.

Sir Galahad 2013.03.29. 20:37:45

@ob.szerver: Hogy lehet-e benne kivetni valót látni,más kérdés. Én igyekeztem objektív módon leírni a történteket, szemben a poszt szerzőjével.

Flyer68 2013.03.29. 20:51:02

@Kis ember: Nyilván lehetett volna másképp is, ha csak az a cél, hogy törvényesen járjanak el. De az igazi cél most a megfélemlités volt. A Fidesz minden nap újabb és újabb határt lépett át, ahogy távolodott 25 évvel ezelőtti önmagától. Ezzel a huzással átlépte az utolsó határt is és pont olyan lett, mint ami ellen valamikor harcoltak. Szomorú és elkeserítő.

kvadrillio 2013.03.29. 20:56:21

Fölakasztott gazda Bábonymegyeren
A 20 marhát tartó Gál Ferencnek nemhogy semmi nem jutott, de még az eddig általa bérelt nyolchektáros állami legelőt is elvették tőle.

Ma, 13:25
[A+ A-] [Nyomtatás] [Küldés e-mailben] Ossza meg!

Kétségbeesett lépésre szánta el magát egy magyar gazda, aki csak egy kis földet akart, de semmit sem kapott, miközben egy önkormányzati képviselő és családtagjai kilencszáz hektár földhöz jutottak - írja a Népszabadság.

HIRDETÉS

Amikor szeptemberben a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet - NFA - tendert írt ki a falu határában lévő 1050 hektáros területre, az 50 éves Gál Ferenc és a nála egy évvel fiatalabb Horváth János - mindketten őstermelők - is pályázott, az NFA viszont eredménytelennek nyilvánította a pályázatot, a földet pedig kényszerhasznosításra odaadta egy lajoskomáromi tejfeldolgozónak és egy bábonymegyeri önkormányzati képviselőnek, Ágh Jánosnak, illetve az ő családtagjainak.

Az utóbbi gazda és rokonai összesen kilencszáz hektárt kaptak. A 20 marhát tartó Gál Ferencnek nemhogy semmi nem jutott, de még az eddig általa bérelt nyolchektáros állami legelőt is elvették tőle.

nol.hu /

akkor most ezért az emberért haljon meg 1 képviselő vagy 2 gyereke !!!

Flyer68 2013.03.29. 21:06:09

@Kalmár: Hát, ne haragudj, de ekkora hülyeséget régen olvastam már. Tipikus jobboldali csúsztatás és szándékos félremagyarázása a liberalizmusnak. Amivel mellesleg lazán szabadosnak és gátlástalannak minősítesz mindenkit, aki hisz a szabadságjogokban. A liberalizmus mára a nyugati demokráciák alappillére lett, amelyek az önrendelkezésre és az egyéni szabadságjogokra épülnek. Ha a liberalizmust kérdöjelezed meg, akkor a demokráciát kérdöjelezed meg.

Kalmár 2013.03.29. 21:16:18

Nekem pedig a te érvelésed hülyeség.
De veled ellentétben én már számtalanszor hallottam.
Önrendelkezés, egyéni jogok, alappillér blabla

Recsegve ropogva omlik össze ez a hazug építmény.
Új világ jön.

Flyer68 2013.03.29. 21:25:37

@zsg?: Olyan értelemben konzervatív, hogy nyilvánvalóan nem érdeklik a társadalmi egyenlőtlenségek és a felzárkóztatás. De valóban nem sértenék meg egyetlen hagyományos értelemben vett jobboldali-konzervatív pártot sem, azzal hogy a Fideszt is annak nevezem. A legjobb szó rájuk szimplán az, hogy populista. Ennyi, és nem több.

birkakhoz 2013.03.29. 21:26:29

Sajnos valaki vagy valakik egyengettek a falusi nagyhangu , hoborgot ! Vaclav Havel nagyon jol latta OV szemelyiseget nem veletlenul feltette toe a demokraciat! Orbannak a hatalom nem valo , nincs meg hozza az inteligenciaja , ez a zsebredugott kezes fotoin is latszik ennyire nem valo oda ahol eppen van falusi TSZ elnoknek tudnam elkepzelni ott kevesbe lene artalmas rank nezve ! Azert a dolgozokat sajnalnam , ott is biztos okoskodna allandoan , nelkule meg a locsolot sem lehetne beinditani! Orban mara teljesen elvtelenne valt , ezaltal nem lehet bizni venne ! Megbukott de azert meg erolkodik a mi penzunkon reklamozza milliardokert a sajat csusztatasait feligazsagait , haat persze Simicskanal ki masnal ?

szellemkor 2013.03.29. 21:26:49

Ki a rossebet érdekel a véleményetek? Még egy baloldali blog amit az értéknélküliség értékrendjében tapicskoló Index blogketrecbe tesz? Bravó. A rendszerváltás nektek csak egy történelmi évszám, ja nem is egy, hanem kettő (89-90) A történelem 1945 utáni részét nem tanítják, ezért a kígyó a saját farkába harap, a tudatlanság ostobaságot, az ostobaság tudatlanságot szül.

Szidhatjátok a kormányt, szidhatjátok a Fideszt, (akár itt is, bárhol gyalázkodhattok, ez a legjobb cáfolata a demokráciatemető huhogásotoknak) de amíg a magyar baloldalnak nincsenek érvényes válaszai a magyar társadalom legfontosabb problémáira, addig egyik szánalmas gyűlöletblog után a másik is tizenkettő egy tucat marad, érdektelen fehér zaj az elektronikus média sistergésében.

Húsleves 2013.03.29. 21:27:09

@Flyer68:
Ha liberalizmus alatt azt érted, aminek hazudják magukat, akkor talán igazad lehetne, de a liberálisoknak köze nincs azokhoz a nemes elvekhez, amiket hazudoznak.

1. szólásszabadságról papolnak, de rögtön ki is kezdik a "gyűlöletbeszéd" elnyomásának fontosságával, amit aztán odáig tágítanak, hogy a megölt kisnyugdíjas volt a rasszista, a bűnöző
meg az áldozat

2. nyilvánosságról papolnak, de rögtön ki is kezdik a "gyűlöletkeltésre", "csoportok gyalázására" alkalmas adatok titkosításának szükségességével, és ezt a nemes elvet meg is koronázzák azzal, hogy a bűnözéssel kapcsolatban minden statisztikai adatot letiltanak. Innentől kezdve persze a Ferge Zsuzsa féle szociológusnak hazudott áltudományos, kontraszelektált szarházik szabadon dobálózhatnak a hazugságaikkal, hiszen letiltották az adatokat, így nem lehet cáfolni. A Ferge Zsuzsa féle tetvek légből kapott hazugságait aztán az egymást díjazgató és kitüntetgető libermájerek zabálják mint kacsa a nokedlit, és jól megdicsérik érte, míg jól látható volt a mesterségesen keltett liberális hiszti Jeszenszky Wikipédiából vett megállapítását illetően, pedig ugyan honnan vett volna "megbízható" adatokat, ha a Ferge Zsuzsa meg Göncz Kinga féle tetvek miatt nincsenek statisztikák (vagy nem hozzáférhetőek).

3. szabadságról papolnak, de azt se dönthetik el az emberek, hogy akarnak-e az amúgy is rossz életkörülményei mellett leszakadt "szegénységi bűnözőket" a saját kárukra felzárkóztatni, akiket egyébként a Ferge Zsuzsa meg Göncz Kinga féle tetvek annyira őszintén szeretnek, hogy a cigányok éppen most fordultak az EU-hoz, hogy legyenek már olyan kedvesek megkérdezni az ő fene nagy segítőiket, hogy hova lett az összes pénz amit az EU a cigányok felzárkóztatására adott.
Az persze sohasem jutott még eszébe a derék liberálisoknak, hogy mennyivel alkalmasabb környezet lenne az integrációra a Rózsadomb és a Gazdagrét, persze ez nyilván nincs összefüggésben azzal, hogy őtt ők maguk élnek. A derék liberális embernek ugyanis a jólelkűség azt jelenti, hogy fát lopni küldi a cigányokat, de persze nem a saját portájára.

És még lehetne sorolni azokat a szép liberális "értékeket" ami szerinted egyenlő a demokráciával - tehát szerinted aki nem liberális az nem demokratikus, ugye?

birkakhoz 2013.03.29. 21:43:31

@szellemkor: Ember te milyen baloldalrol rofogsz? Sulyos elmebeteg vagy azt latom az irasodon ! Orban baloldali ertekrendet keveri a populizmussal raadasul fogalma nincs a gazdasagrol meg az eletrol ugy amblokk 50 evesen meg nem dolgozott egesz eleteben burokban volt es ami a baloldalt ileti ORBANT AZ MSZMP TOLTA MAGA ELOTT MAGA ELE ! Azt te sem gondolod komolyan , hogy abban a rendszerben engedtek volna ervenyesulni ha nem vagy valahol megis kozejuk valo , sot meg Soros Gyurin keresztul finansziroztak az Oxfordi tanulmanyait! Osszevissza baloldalazol kozben a fideszben tobb piros van mint az MSZP-ben ! Persze tudom ismerem a kettos mercet mikent is mukodik Fidesz komcsi jo komcsi , MSZP-s komcsi rossz komcsi! Ugyes gyerek vagy gondolom otthon buszkek rad .

billy reed 2013.03.29. 21:44:10

Nem. A Fidesz igazi vezetői sosem voltak sem liberálisok, sem nemzetiek, sem konzervatívok, sem kommunisták.
Őket csak és kizárólag a hatalom érdekelte, és ezért mindig arra fordultak, amerre kedvező volt a széljárás.
Nem véletlen, hogy azok, akik komolyan gondolták /Fodor Gábor, Ungár Klára Wachsler Tamás, Rockenbauer Zoltán stb. / mind leléptek, vagy repültek.

Ha ma kommunizmus lenne, OV és KL párttitkárok volnának, a proletár szolidaritás és az osztályharc élcsapata.
88-90 körül a liberális eszmék tűntek divatosnak, arra fordultak. Aztán az Antall-féle bénázás vákuumot teremtett a jobboldalon, így ezt lovagolták meg.
Ennyi.
Ez a Fidesz 25 éve. Semmi több.

Kalmár 2013.03.29. 22:03:23

@kvadrillio: akkor most ezért az emberért haljon meg 1 képviselő vagy 2 gyereke !!!

Érdemes alaposabban olvasni.
Értelmezni, nem kapkodni.

Akkor tudnád, hogy senki nem akasztotta fel magát. Csak szeretnéd.
Egy bábut akasztottak fel. Sima tiltakozás.
Semmi tragédia.
Csak te....

L2007 2013.03.29. 22:03:52

@billy reed:
Most meg a Kádári rendszert építik újra.

J.László 2013.03.29. 22:19:04

@Lord Snow:
"3 év alatt a fidesz végrehajtott egy rendszerváltást..."

Örülök, hogy leírta e mondatot egy liberálfasiszta.

Erről van szó. A Fidesz abban az esetben bukna jövőre akkorát, mint ti 2010-ben, ha nem hajtotta volna végre e rendszerváltoztatást. Erre kapott ugyanis felhatalmazást.

P.s.: váltani nadrágot szoktunk, hogy a halála óta általatok nagyra becsült Antall Józsefre hivatkozzam. Rendszert változtatni szoktunk.

Flyer 2013.03.29. 22:24:07

@Húsleves: Á, egy derék cigánygyűlölő Jobbikos. Sejthettem volna.
Ti szoktatok a nyugati demokrácia haláláról papolni, de azért a Morvai Krisztinátok kiment ennek a haldokló demokráciának a törvényhozásába. Persze tudom, belülről bomlasztja a rendszert.

A többi dolog, amit felsoroltál, pedig olyan reménytelen előítéletességről tanúskodik, amelynek a megváltoztatásához egy élet is kevés lenne, nem hogy ez a blog. Olyan távol állunk egymástól a cigánykérdés, az ehhez kapcsolódó mélyszegénység és bűnözés értelmezésében, mint Makó Jeruzsálemtől.

szellemkor 2013.03.29. 22:41:41

@birkakhoz: az indulatos puffogásodból ítélve egy lehetsz a komcsizó MSZP árvák közül akik a politikai klientúraváltás miatt veszítettek a befolyásukból. Nyugi öreg, vár a jobbik, ott most legalább akkora szükség van rátok mint anno az ÁVH-nak a kisnyilasokra. Szakember az szakember, vagy ahogy ti hívtátok, technokrata! :-)

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.29. 22:43:49

@Kalmár: "Recsegve ropogva omlik össze ez a hazug építmény."

nem építmény az, hanem felépítmény, ha már egyszer visszakanyarodunk a hanyatló nyugathoz és az imperialistákhoz. Bátor népünk győzni fog, Kalmár elvtárs :)

Kalmár 2013.03.29. 22:58:44

@flugi_: gyorsan elfogytak az érvek. Dobálózol itt olcsó konzervekkel....ez gyenge

Húsleves 2013.03.29. 23:13:41

@Flyer:
Igen, tényleg távol állunk egymástól, én ugyanis semmi bajom a cigányokkal, csak a hozzád hasonló álszent szarházikkal.
Egyetlenegy olyat sem írtam, amelyből következhetne bármi amiket a nagy liberális toleranciáddal egyből rámsütöttél.
Hol láttál te előítéletességet abban amit írtam, te faszszopó?
Az, hogy kimondom, hogy akiket a cigányok segítőiként ajnároztok, azok többet ártottak a cigányoknak mint bárki más, az pont hogy nem előítéletesség. Az nem előítélet, hanem tény, hogy miközben tépitek az álszent pofátokat a cigányokért, közben elloptátok a támogatásukat, itt van, megnézheted:
os.mti.hu/hirek/82970/az_mcf_roma_osszefogas_part_kozlemenye-1_resz
os.mti.hu/hirek/82971/az_mcf_roma_osszefogas_part_kozlemenye-2_resz

Az alábbi linkeket is nézd meg, arról szólnak, hogy kik is azok, akiknek valóban közük van a cigánygyilkosságokhoz, hát kik is lennének, mint a derék liberálisok, akik "én is cigány vagyok" táblákkal demonstrálnak, közben meg a titkosszolgálatokkal gyilkoltatják a cigányokat:
kanadaihirlap.com/2012/12/13/mohacsi-viktoria-a-cbc-n-magyarorszag-nagyon-kozel-van-a-polgarhaboruhoz/
ciganyvadaszat-per.blog.hu/2012/08/20/egy_jelentes_jelentese
nol.hu/lap/mo/20120822-biztos__hogy_csak_negyen_voltak_

És még te rasszistázol, primitív állat.

Flyer 2013.03.29. 23:45:35

"Hol láttál te előítéletességet abban amit írtam...." Most viccelsz, ugye?

Itt.
"odáig tágítanak, hogy a megölt kisnyugdíjas volt a rasszista, a bűnöző meg az áldozat."

Meg itt:
"hogy a (cigány)bűnözéssel kapcsolatban minden statisztikai adatot letiltanak.

Meg itt:
" liberális hiszti Jeszenszky Wikipédiából vett megállapítását illetően, (ami ugye véletlenül sem a cigányok belterjességéről szólt)

Meg itt:
"..akarnak-e az amúgy is rossz életkörülményei mellett leszakadt "szegénységi bűnözőket" a saját kárukra felzárkóztatni"

Soroljam még?

Húsleves 2013.03.29. 23:55:14

@Flyer:
Persze soroljad még az ilyen érveket az "előítéletességre", ebből látják, hogy mennyi közötök van nektek ahhoz, amit liberalizmusnak definiáltok.

Bónuszként kiemeltem neked az egyik cikkből a lényeget:

"És ki tudja, hogy mi mindent tudott még a romavadászokról a polgári titkosszolgálat, amit nem osztott meg a rendőrséggel és később a tevékenységüket vizsgáló parlamenti bizottsággal, illetve annak munkacsoportjával sem?! Bár a jelentés jelentése erre nem tér ki, Gulyás lapunknak nyilatkozva nyugtalanítónak és egyben elgondolkodtatónak nevezte, hogy a nyomozó hatóságok nem ástak a mélyére annak: milyen alapon választották ki áldozataikat a támadók? Beérték azzal az amúgy igaz és kézenfekvő magyarázattal, hogy az autópályák közelében lévő települések cigánytelepeinek szélső házaiban élő romákra támadtak. Csakhogy a vádirat szerint a támadók 2009 tavaszától tudatosan büntetlen előéletű, illetve törvénytisztelő dolgos családok tagjaira támadtak. Ez pedig helyismeretet, illetve előzetes felderítő munkát, esetleg tippadói közreműködést igényel. A segítői, támogatói szál feltárására a Gulyás által megismert nyomozati iratok és a bírósági tárgyaláson elhangzottak szerint nem volt „erős igyekezet”. Gulyás emlékezett rá, a bíróság előtt lévő dokumentumokból is kiderült: a romavadászok célja volt az is, hogy olyan ellenlépéseket provokáljanak ki a cigányságból, amellyel tartósan és mélyen megmérgezhető a roma–magyar viszony. Erre a célra pedig nem lettek volna alkalmas célpontok a romák által is megvetett, kötekedő, rovott múltú és köztudottan bűnös életet élő személyek."

Na ezek vagytok ti, álszent, sunyi, uszító gyilkosok.

Flyer 2013.03.30. 00:24:34

Né már, Te! Mijjen ügyesen használod a kopi-pésztet.
Aztán még aztat is árujjad mán el, hogy az idézet mellik része is támasztja alá pontosan azt a hagymázas libsi összejesküvést, ami a fejecskédből kipattant, mint Zeuszéból Pallas Athéné.

Ja, meg ez a libsi Népszabadság jól leleplezte a többi libsit, de biztosan csak azért, hogy elterelje magáról a figyelmet, ugyi?

Húsleves 2013.03.30. 00:38:58

@Flyer:
Nem a Népszabadság leplezte le, te szerencsétlen elmeroggyant vadbarom, hanem az FBI, ugyanis olyan jól sikerült a műsor, hogy önként jelentkeztek segíteni. Ismered a Google-t?

A fejemből pattant ki, mi? A fejemből pattantak ki a cikkek meg a linkek amiket megadtam?

1. Szándékosan copy+paste-eltem, ugyanis jól ismerem a hozzád hasonló gerinctelen szarrágó első reakcióját, hogy ha nincs megjelölve pontosan a forrás, vagy el van írva egy betű, akkor máris összeesküvés-elméletről beszélnek.

2. Szándékosan linkeltem baloldali lapból, szintén azért, mert jól ismerem már a hozzád hasonló álszent, hülye szarrágók reakcióját, hogy ami nem baloldali, az hiteltelen.

Úgyhogy erőlködjél csak még szorgalmasan hülyegyerek, ebból láthatják sokan, hogy mennyire őszinte tőletek bármi, hogy mentegetitek azokat, akik a legtöbbet ártottak a cigányoknak (is).

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2013.03.30. 09:41:15

@Kalmár: miféle érvek? Trollokra nem költök érveket :)

bővebben:
flugi.blog.hu/2013/01/29/a_vitakrol

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2013.03.31. 17:06:05

Ez van, srácok. Lehet, jobban csinálni biztos - bár a nép abból egyelőre nem kér.

exlex 2013.03.31. 18:13:13

@balról
Szarok a pofátokba.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.31. 18:58:38

@Lindalinda: Közakarat? Max másfélmillió szavazó. 8,5 millió felnőttből. Ha verekedés lenne minden fideszesre jutna öt nem fideszes. Így fel tudod fogni? Közakarat bahhhh... Te szerencsétlen.

Nem tudom a nevem (törölt) 2013.03.31. 19:10:52

@pocakos focista: És hol a maradék 7 millió? Mert, hogy nem a libeknél, az is 100...

Mivé lettünk? 2013.03.31. 19:16:53

MDF+MSZP+FIDESZ+MSZP+SZDSZ+MSZP+FIDESZ=SIKERES, TUDATOS ORSZÁGROMBOLÁS.
Sajnos a történelem során ritkán adatott meg felelős vezető elit. De (ÉS)felelős tudatos választói réteg van? A FIDESZ politikája egyértelmű, hatalom és népszerűség minden áron.
Kimerítette a maradékot a húsosfazékból.

Netuddki. 2013.03.31. 19:28:07

Fidesz
Élt 26 évet.
R.I.P.

mrgumby1 2013.03.31. 19:36:30

@J.László: két kerdes: csak kivancsisagbol, te mit dolgozol? Kettő, egészen pontosan te mire adtad a meghatalmazásod, a mostani változásoknak, 'rendszervaltasnak' mi a lényege?

reszeg tengeresz 2013.03.31. 19:49:59

@pocakos focista: meglepodnel te ott a verekedesben, hogy mennyien utnenek titeket libsiket, es hogy ti milyen kevesen vagytok.

Arrol meg nem is beszelve, hogy en egyedul bevallalok 20 ilyen taknyos szociologus picsat meg nyalas buzigyereket, hogy feltorolom veluk a Hungaria korutat. :D :D

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.31. 19:50:37

@Nem tudom a nevem: A maradék 7 millió. Politikából kiábrándult. Legalább annyira a fidesz miatt, mint az mszp miatt.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.03.31. 20:30:16

@reszeg tengeresz:

1.: Nem vagyok liberális. veled pedig különösen nem lennék az.

2.: Csak tartanánk ott, nem ismernél magadra utána.

vénkujon 2013.03.31. 21:25:37

@reszeg tengeresz: szerintem megvernének, megbasznának. sírnál. selmeci gabi is megmondta, hogy soha nem látott agresszió tombol ezekben a fiatalokban.
úgyhogy vigyél vazelint is-ha már...:D

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.03.31. 21:45:52

A megmentőként várt Anakyn Skywalkerből is a megtestesült gonosz Darth Vader lett, úgyhogy nincs min csodálkozni. Kezdetben Caligula és Néró is népszerű figurák voltak...
Sajnos bőven van még hely a történelem szemétdombján.
Ez szomorú helyzet, úgyhogy olvassatok inkább vidám locsolóverseket:
fradyendre.blogspot.hu/2013/03/zold-erdoben.html
és
fradyendre.blogspot.hu/2012/04/locsololirak.html
:)

high up! 2013.04.01. 01:11:12

@Húsleves:

Így húsvétkor olvasgatva téged azonnal eszembe jut, hogy közted és Jézus között van egy darab hasonlóság és egy darab különbség.
A hasonlóság az, hogy mindketten ólban születtetek.
A különbség meg az, hogy Jézus később kijött belőle.

gerdo 2013.04.01. 03:32:21

25 ev? Ha az orszagot iranyitotta volna ennyi ideig, azzal nar benn lenne az elso tizben, persze meg lenne hova fejlodni:
en.wikipedia.org/wiki/Muammar_Gaddafi

De szerintem partot se sokan vezettek ennyi ideig. A jol ismert kommunista vezetokon es diktatorokon kivul nekem senki nem jut az eszembe. ???

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2013.04.01. 08:23:13

25 év... mármint még legalább ennyi ideig lesz hatalmon ^^

felcsutisuttyo 2013.04.01. 09:02:11

a NÉP ÍGY ÜNNEPLI A FIDESZ BANDITÁKAT HÚSVÉTKOR:

Húsvéti versek , Gazember Fidesz,...Nesztek! :D

Itt a Húsvét, itt a nyúl,
Viktorunknak alkonyul!

Piros tojás fehér nyuszi,
Orbán Viktor nagyon sunyi!

Zöld erdőben búbos vöcsök,
Kövér László egy nagy köcsög!

Zöld pántlika füstölt sonka,
amit loptak, adják vissza!

Magyar narancs kölnivíz,
a Fideszben sose bízz!!!

Húsleves 2013.04.01. 11:54:43

@high up!:
Nekem meg az jut eszembe rőlad, hogy közted és egy vödör szart közt egy különbség van. A vödör.
Én megindokoltam amiket írtam, cikkek belinkelve, hivatkozások forrása: Népszabadság, HVG, TASZ, SZDSZ-es képviselő, SZDSZ-es roma jogvédő. Ha van mondandód, érved, akkor ki vele faszkalap. De természetesen nincsenek érveid, csak tehetetlenül habzik a szád, mert álszent, buta szarházik vagytok, akik nem csak a magyaroknak, hanem a cigányoknak is többet ártottak, mint bárki más. Örülök a "hozzászólásodnak", nagyon jól esik látni, ahogy az ilyen véglény kiborul, mert nem tud mit kezdeni a tényekkel.

Balról

Balról blog: politikáról - baloldali szemszögből. Cikkek, vélemények értékalapon.

Címkék

15 (1) 2014 (1) 80 (1) adó (1) adózás (1) agrártámogatás (1) ámokfutás (1) andrás (1) ángyán (1) bádogdob (1) baja (2) balliberális (1) balogh (1) baloldal (2) bank (1) békemenet (1) belüli (1) bkv (1) blog (1) börtön (1) budapest (2) bűnöző (1) cinkos (1) családon (1) csalás (1) csányi (1) csökkenés (1) demokrácia (1) devizatartalék (1) együtt (1) ellenzék (1) elnök (1) embertelen (1) erőszak (1) értelmiség (1) eu (2) európai (1) facebook (1) feliratkozás (1) ferenc (1) Fidesz (1) fidesz (20) földtörvény (1) főpolgármester (1) gábor (2) gdp (1) Gyula (1) gyula (1) gyűlöletbeszéd (1) hajléktalan (1) hiba (1) hitel (1) (1) hoffmann (2) hollandia (1) Horn (1) horn (1) horváth (2) időközi (1) imf (1) ingyen (1) iskola (1) jegybank (2) jobbik (2) jobboldal (1) kampány (1) Kerényi Imre (1) kitiltás (1) komondor (1) kormány (3) korrektség (1) korrupció (3) kötelességszegés (1) közgép (1) közösség (1) kritikus (1) kubatov (1) külföld (1) lmp (1) magyarország (1) Magyar Krónika (1) március (1) matolcsy (3) megszorítás (1) méltóság (1) mezőgazdaság (1) miniszterelnök (1) mnb (1) MSZP (1) mszp (6) nav (1) nemzeti (1) népszavazás (1) oktatás (2) orbán (15) paks (1) parlament (1) pintér (1) pisa (1) politika (4) politikai (1) putyin (1) regisztráció (2) rendelet (1) scheppele (1) szabadság (1) szabadságharc (2) szegénység (1) széles (1) születésnap (1) támogatás (1) tárki (1) tarlós (2) törvény (2) tranzakciós (1) unió (2) utak (1) választás (1) választási (3) varga (1) vitézy (1) vona (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása