Július 5-én lett nyolcvan éves Horn Gyula, Magyarország rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnöke. Ez a munkáscsaládból származó, múltja miatt sokat támadott, már az állampárt idején is fontos funkciókat betöltő férfi volt az, aki történelmi szerepet játszott az 1989-es határnyitásban, a Vasfüggöny lebontásában, majd az MSZP és Magyarország demokratizálásában. 1994-től 1998-ig tartó kormányzása pedig – azóta bebizonyosodott – hazánk legsikeresebb politikai ciklusai közé tartozik. Nem volt ilyenből sok.
„Én nem a politikusok kedvéért, nem is saját karrierem érdekében vállaltam e posztot, hanem a „Mari nénik” és a „János bácsik” kedvéért.”
(Horn Gyula, 1994. augusztus 14.)
Nem lehetett könnyű fiatalkora a jelenleg súlyos beteg, évek óta kórházban tartózkodó Horn Gyulának. Heten voltak testvérek, apját 1944-ben a Gestapo elhurcolta és megölte. Ötödik osztályos korában vállalt először munkát, majd az akkori Szovjetunióban tanult közgazdaságtant. Az 1956-os forradalomban játszott szerepe máig tisztázatlan, de semmiképpen nem pozitív: amit biztosan lehet tudni, hogy 1956-tól valamivel több mint fél évig a „forradalmi karhatalmi szolgálatnál” volt állományban. Ezt követően különböző politikai pozíciókat vállalt, főleg külügyi területen, míg 1989-ben külügyminiszter lett a Németh Miklós vezette kormányban. Rövid külügyminiszterségének megítélése sokkal kevésbé ellentmondásos, mint múltja: talán ennek köszönhető, hogy még a jobboldal is máig tisztelettel viseltetik iránta. Ritkán dicsérjük Orbán Viktort, de közbenjárása Horn Gyula kórházi helyéért és a nyolcvanadik születésnapjára küldött levél igazi emberi gesztusok – pontosan ez az emberi belátás hiányzik politikai szinten a Fidesz 2010 óta folytatott tevékenységéből.
Horn Gyula volt ugyanis az, aki kulcsszerepet játszott a Vasfüggöny lebontásában azzal, hogy Magyarország 1989 szeptemberében megnyitotta kapuit a keletnémet menekültek előtt. Ahogyan életrajzában írják: ez az esemény vált később a Vasfüggöny elbontásának látványos jelképévé. Ennek köszönhető, hogy – ahogyan Lendvai Ildikó megjegyezte – Horn Gyula „fejtől lábig tele van német kitüntetésekkel.” Ezt követően Horn nyolc évig volt az MSZP elnöke, ő vezette sikerre a pártot az 1994-es országgyűlési választáson is. Kevesen gondolnak mostanában bele, de 1994 és 1998 között a szocialistáknak koalíciós partnerükkel együtt kétharmados többségük volt a magyar Országgyűlésben, mégsem vádolhatja senki azzal az akkori baloldali-liberális koalíciót, hogy visszaéltek volna hatalmukkal. (Igaz, a politikai helyzet is más volt, a koalíciós partnerek kölcsönös gyanakvása erősen gyengíthette volna a közös fellépés lehetőségeit, ugyanakkor olyan jogfosztó törekvések, amilyeneket a Fidesz visz véghez 2010 óta, fel sem merültek.)
Horn Gyula miniszterelnöksége alatt folyamatosan nőtt a magyar gazdaság és csökkent az államadósság – ez olyasmi, amiről az elmúlt tizenkét évben csak álmodozhattunk. Nevéhez két ellentmondásos esemény is fűződik: az első a közműcégek privatizációja, a második pedig a Bokros-csomag. Ez utóbbi volt a fő oka annak, hogy az MSZP 1998-ban elvesztette a választást a Fidesszel szemben, de a világgazdasági konjunktúra mellett nagyrészt annak is, hogy a jobboldal jó anyagi helyzetből vághatott neki a kormányzásnak. Horn mindezt valószínűleg tudta, mégis úgy látta, az országnak szüksége van a kiadáscsökkentésre, a népszerűtlen intézkedésekre – még akkor is, ha ezzel ő maga és pártja rosszul jár. Utólag bebizonyosodott: igaza volt. Az országnak szüksége volt a sokkterápiára, ő maga és pártja pedig rosszul járt vele.
Horn Gyula azon kevés politikus egyike volt, akinek hihető, hogy számára a politika nem csak öncélt jelentett. Tudta: „a politikában nem lehet minden ígéretet betartani, de hitelesnek kell maradni.” Korábbi ellentmondásos életútja ellenére kormányzása alatt fejlődött az ország, ő maga pedig máig hiteles személyiség. „Horn Gyula megteremtette a konfliktust, aztán megoldotta.” – mondta róla későbbi utódja, Medgyessy Péter. Hát valahogy így.
